You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Krivaja folyó völgye a központban

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Horgásztó

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Gyógyfürdő

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

A falu központja

Főhajtás az ősök emléke előtt

2011.09.06.

73_1.jpg

Koszorúzás a templomkertben (fotó: Komáromi Gizella)

– Nem harsogó ünnep ez, hanem az egymás iránti bizalom és a közösség erejébe vetett hit ünnepe – hangzott el az idetelepülés jubileuma alkalmából megrendezett bensőséges ünnepségen a pacséri református templomban, 225 évvel ezelőtt ugyanis Kisújszállás lakóinak közel egyötöde kelt útra a jobb élet reményében, és ebben az észak-bácskai faluban leltek új otthonra.

– Fontos, hogy egy-egy jelentősebb ünnep alkalmával visszatekintsünk az elmúlt évekre. Őseink példája, akik mindent újrakezdtek a semmiből, alázatra int bennünket. Meg kell látni a mindennapok apró örömeit – mondta Csányi Erzsébet helybeli lelkésznő. Az ünnepi istentiszteleten Sípos Árpád kisújszállási lelkipásztor hirdetett igét. Illés próféta történetén keresztül öntött reményt a gyülekezetbe, majd a jelenlevő vendégek köszöntői következtek. Dr. Csete Szemesi István református püspök a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kecze István kisújszállási polgármester a közös ősök emléke előtt tisztelgett, Szombathy Zoltán, a pacséri helyi közösség tanácsának elnöke pedig az igaz út keresésének fontosságát hangsúlyozta. Marton Károly bánáti esperes az Istentől való békességre hívta fel a figyelmet, Marton Ilona lelkésznő pedig Isten áldását kérte a gyülekezetre. Orosz Attila, a bácskai egyházmegye esperese a hit fontosságára, Nyúl Zoltán baptista lelkipásztor pedig a közösség értékteremtő és értékmegőrző erejére utalt.

Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a templom kertjében álló kopjafát, amely a következőt hirdeti: „Olyan leszel, mint a folyó mellé ültetett fa”.

forrás:Magyar Szó