You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Krivaja folyó völgye a központban

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Horgásztó

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

Gyógyfürdő

Üdvözöljük Pacsér honlapján!

A falu központja

Új lehetőség a fejlődésre: Termálvíz!

2010.06.10.

Mintegy ötszáz liter percenként a vízhozam. Pacséron több mint egy éve tart hosszabb-rövidebb megszakításokkal a kútfúrás, és végre siker koronázta a törekvést. A falu vezetőségének elsődleges célja, hogy egy kis gyógyfürdőt hozzon létre a településen, de a meleg víz más irányú felhasználásán is gondolkodnak.

Az eddigi munkáról mgr. Szombathy Zoltán polgármestertől érdeklődtünk.

2008 őszén fogtunk hozzá a fúráshoz, akkor eljutottak 450 méterig, de pénzhiány miatt le kellett állni. Tavaly ősszel folytattuk a munkát, és februárban befejeződött a fúrás, 1400 méter mély a kút, ahonnan nyerjük a vizet. A vízhozam jó, közel ötszáz liter percenként. Mészkőből nyerjük a 75 Celsius-fokos vizet, ami közel másfél kilométer megtétele után néhány fokot hűl. Az összetételét még nem ismerjük, de két hét mosatás után a mintát elküldtük vizsgálatra, és március közepére várható az eredmény, amelyben az ásványianyag-tartalom, és a vízben található gázok is szerepelnek.

Ezzel befejeződött egy nagy munka első fázisa. Mi lesz a folytatás?

Van egy kutunk, egy meleg vizes forrásunk. A beruházásra egy sikeres pályázat után kerülhetett sor, a Tartományi Nagyberuházási Alap eszközeiből 30 millió dinárt nyertünk a munka kivitelezésére. Rövidesen el kell dönteni, mi lesz a következő lépés, de hogy milyen kihasználási lehetőségei lehetnek a víznek az az összetételétől is függ.

Elsősorban egy termálfürdőben gondolkodunk, másrészt valamilyen gazdasági tevékenység fejlesztésében, például – mivel elég meleg a víz – üvegházfűtés is megoldható lenne a segítségével, a harmadik lehetőség pedig a klasszikus értelemben vett fűtés biztosítása a pacséri közintézményekben. Most lezárják a kutat, elpakolják a gépeket, ki kell építeni egy kútfejet, egy épületet, s jön a folytatás, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módját annak, hogyan használjuk ki ezt a meleg vizet. Nem tudtuk, hogy milyen vizet sikerül találni, ezért eddig nem terveztünk, de március közepétől indulhatunk a következő pályázatokkal – tudtuk meg mgr. Szombathy Zoltántól, a pacséri helyi közösség tanácsának elnökétől.

69_1.jpg

forrás:Magyar Szó